Jelenleg az iparban és kereskedelemben egyre nagyobb igény mutatkozik olyan mérnökökre, akik nem csak a szakmájuk specifikus tekintetében rendelkeznek kiváló kompetenciákkal, hanem legalább ilyen jól felkészültek és otthonosan mozognak az úgynevezett soft-skills olykor ingoványos talaján is.
Soft-skill névvel illetjük azokat a munka világában jelentős hatással bíró készségek és kompetenciák csoportját, mint pl. az idegen nyelvű munkahelyi kommunikáció, önmenedzsment, személyiségfejlesztés, csapatmunka, konfliktuskezelés, projekt menedzsment, vezetői készségek, prezentálás, vagy más egyéb kommunikációs készségek.
A teljesítményértékelés kritériumaiban ma már első helyen szerepelnek a szakmai tudás mellett azok a subjektív kompetenciák, melyek az érvényesülés, vezetői hatékonyság elengedhetetlen eszközei. Mindennek ellenére a formális, hagyományos szakirányú képzések ezeket a területeket általában negligálják, vagy csak felszínesen érintik.
És ez csak néhány indok arra, hogy miért szükséges beemelni a mérnöki szakembergárda technikai tudásának fejlesztés mellett a szervezet hatékony működéséhez elengedhetetlen specifikus képzések koncepcióját.
A siker kulcsai
Egy jó prezentációra mindig jobban emlékeznek az emberek, mint egy jó beszámolóra, mert az előadáshoz társítják a személyes benyomásaikat is. A prezentáció alatt képet formálnak Önről és a tartalomról, és a kétféle információ együtt rögzül.
A tréningen ezért olyan könnyen használatba vehető eszközöket kap, amelyek segítségével tudatosabban készülhet a következő idegen nyelvű prezentációjára és nyugodtabban, magabiztosabban állhat ki a hallgatóság elé. A tréningen megtanulja, hogyan építse fel és érje el a kívánt hatást, hogyan használja hangját és a testbeszédet. Megtanulja, hogyan csökkentheti idegességét és váljon jó előadóvá.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Amiért érdemes a tréningen részt vennie:
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 + 1 nap (24 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
Egy jól megírt, átlátható írásmű megkönnyíti az olvasó dolgát és minimalizálja a félreértések számát. Hitelességet ad és kompetenciát, legyen szó beszámolóról vagy utasításról.
Az üzleti íráskészség fejlesztése különösen fontos nemzetközi cégek esetében, ahol számos nemzetiségű és anyanyelvű munkavállaló ír és értelmez emaileket, jelentéseket, kézikönyveket és folyamatleírásokat, stb., derűvel vagy bosszankodva.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Kiknek ajánljuk:
Javasoljuk, hogy hozza magával egy saját írását kiértékelésre.
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 + 1 nap (24 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
A tréningen megtanulhatja, hogyan tegye az értekezleteket még termékenyebbé és az életét egyszerűbbé. A megbeszélések alapszabályainak felállítása, azok betartatása jelentősen javítja a szervezeten belüli megbeszélések minőségét és hozzájárul ahhoz, hogy az értekezletek unalmas és költséges kötelesség helyett konstruktív gondolkodási helyzetekké váljanak.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Az alábbi program alapkurzus minden vezető számára, akinek feladata az eredményesség biztosítása a megbeszélések során, ill. akik csoportban, projekteken dolgoznak. Ajánljuk még továbbá vezetőknek, akik csoportot irányítanak, valamint belső tanácsadóként dolgozó vezetőknek egyaránt.
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 nap (16 + 4 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
Előfordult, hogy úgy érezte, nem tudja kellően képviselni érdekeit, vagy rendszeresen védekező helyzetbe kerül? Hiányzott a szókincse, hogy higgadtan kezeljen helyzeteket és érveljen? Ha igen, most ismerje meg és bővítse eszköztárát és gyakoroljon, hogy más módszerekkel jobb megoldásra jusson.
A tréning során megtanulja elemezni saját pozícióját, és felismerni tárgyalófele érdekeit és beállítottságát. Építse fel a stratégiáját, és tanuljon meg jobban reagálni az érvekre és igényekre.
A tréningen tanultak az élet számos területén lehet segítségére, például egy állás interjún vagy egy üzleti megbeszélésen.
Célunk:
Kiknek ajánljuk:
Amiért érdemes a tréningen részt vennie:
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 nap (16 + 4 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
A megfelelő szakemberek kiválasztását követően egy projekt sikere azon múlik, hogy a projekt team tagjai milyen hatásfokkal tudnak együtt dolgozni. Multinacionális projektek esetében a szokásosnál is több buktató merülhet fel. Földrajzilag távol eső, különféle területeken dolgozó szakembereknek kell szót érteniük és egymás munkáját támogatva a közös célt határidőn belül megvalósítani.
A projektmunkához minden résztvevőnek meg kell tanulnia a különféle szempontokat és munkakultúrákat megérteni, időzónákat legyőzni és megfelelő információáramlást biztosítani.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Kiknek ajánljuk:
A tréning olyan vezetőknek vagy csapatoknak javasolt, akik projektmunka előtt állnak és átfogó képet kívánnak kapni nemzetközi projektek működéséről.
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 nap (16 + 4 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
A jó csapatmunka megvalósítása nehéz a mai versengő világban, ahol sokan saját egyéni teljesítményükre koncentrálnak. Ám felméréseink szerint a csapatban dolgozó munkatársak szerint a közös tervezés, munka, gondolkodás és döntéshozatal sokkal eredményesebb és kellemesebb, mint a magányos erőfeszítés.
A tréning segít csapattagoknak és csapatvezetőknek megérteni a csapatmunka előnyeit és új módszerek használatával közös alapot létrehozni a hatékonyabb csapatmunka meghonosítása érdekében.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Kiknek ajánljuk:
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 + 1 nap (24 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
Egy pályakezdő, vagy egy a céghez frissen csatlakozott mérnök esetében gyakori, hogy a kiváló szakember olyan kihívásokkal szembesül, melyek messze túlmutatnak a technikai felkészültsége határain. Az ügyfélelégedettség és megrendelői loyalitás mozgatórugója a jó kapcsolat kialakítása, ennek pedig következetesen a legfontosabbnak eszköze a hatékony kommunikáció.
Mit tapasztal az ügyfél a cégből? Az ügyfelek számára a cég legfontosabb képviselői a velük foglakozó munkatársak, és az ő személyes képességeik meghatározóak az ügyfél elégedettség szempontjából. Az ügyfelek megértése és a valódi problémák felderítése elengedhetetlen az ügyfelek magas szintű kiszolgálásához.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Kiknek ajánljuk:
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 nap (16 + 4 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a tréningnaptárban
Időtartam: 2 + 1 nap (24 óra)
A folyamat egyszerű, mégis rengeteg buktatója lehet. A nyelvhasználónak üzenetét tisztán kell megfogalmaznia, hogy a társalgásban részt vevők konstruktív és eredményes beszélgetéseket folytassanak.
A tréning során a résztvevők változatos kommunikációs helyzetgyakorlatokban gyakorolhatják és sajátíthatják el az idegen nyelvű kommunikáció technikáit.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Amiért érdemes a tréningen részt vennie:
Kiknek ajánljuk:
Mindenkinek, akinek célja a hatékony és gördülékeny kommunikáció elsajátítása.
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 nap (16 + 4 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
Elvárás, hogy a vezetők nyomás alatt is jól teljesítsenek, és a legkülönfélébb helyzetekben helyt álljanak. Ezért a vezetői tréningünk olyan ismeretekre és készségekre fókuszál, melyek segítségével résztvevők hatékonyabban tudják irányítani csapataikat, jobb teljesítményre lesznek képesek, és kezelhetik a rájuk nehezedő nyomást.
A tréning nyelve angol ezért a résztvevők nyelvi és kommunikációs készségei is igen intenzíven fejlődnek.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Kiknek ajánljuk:
A tréningek indőpontjaiért és az árakért link a Tréningnaptárhoz
Időtartam: 2 + 1 nap (24 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
A munkahelyi konfliktusok jobb megértésével könnyebben találjuk meg a megoldásokat. A helyzeteket kivédhetjük az ismeretek bővítésével, a folyamatok megértésével, hogy pozitívabb és eredményesebb munkakörnyezetet alakíthassunk ki. A tréning során gyakorlatok, és feladatok sorával fejlesztheti saját konfliktuskezelő és megoldó képességét.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 nap (16 + 4 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
Határokon kívűl és belül kapcsolódunk egymáshoz, és a saját valós vagy virtuális hálónkat építjük, hogy szükség szerint céljainkhoz felhasználhassuk egyik legnagyobb kincsünket, a személyes kapcsolatainkat.
A kapcsolatépítés nemcsak alkalom kérdése, hanem egy szándék eredménye is lehet. ’Én nem vagyok az a könnyen barátkozós fajta’- mondhatja valaki, de el kell ismerni, kapcsolatok nélkül egyetlen jó szakember sem létezhet, ahogy egyetlen vezető vagy üzletember sem dolgozik együtt olyan személlyel, akit nem ismer.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Kiknek ajánljuk:
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 + 1 nap (24 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
Folyamatosan értékelünk és újra, meg újra igazítunk, változtatunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki a lehetőségeinkből. Az elemző-döntési folyamat általában tudatos és racionális, ám gyakran nem aknázzuk ki kreatív képességeinket, amelyek segítségével kiszélesíthetjük a választási lehetőségeinket, és új megoldásokra lelhetünk.
A kétféle gondolkodás összetett alkalmazásával új megoldásokra juthatunk, és jobb eredményeket érhetünk el.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Kiknek ajánljuk:
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 + 1 nap (24 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
Egy vezetőnek újfajta készségekre és ismeretekre van szüksége, hogy megbirkózzon az új feladatokkal. Ez az intenzív tréning egy hónap alatt, 3 tréningmodul során készíti fel jobb teljesítményre a résztvevőket. A trénerek hétről-hétre nyomon követik a résztvevők fejlődését, értékelik a teljesítményeket, s a csoporttagok egymást stimulálva, közösen és egyénileg is dolgoznak.
A tréning résztvevői rövid időn belül rengeteg feladatot és problémát oldanak meg, sok vezetői helyzetet próbálhatnak ki, és értékes tapasztalatokat és visszajelzéseket szerezhetnek. A tréning nyelve angol ezért a résztvevők nyelvi és kommunikációs készségei is igen intenzíven fejlődnek.
Tapasztalataink szerint a közös élmények összekovácsolják a tanulócsoportot, és élménnyé teszik a tréninget.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Kiknek ajánljuk:
A tréningek indőpontjaiért és az árakért link a Tréningnaptárhoz
Időtartam: 2 + 3 + 2 nap (összesen 7 nap, 56 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
Kína világgazdaságban szerzett új szuper hatalmi pozíciójából eredően egyre többször kerülünk kapcsolatba kínai emberekkel. Azonban az eltérő kulturális és értékrendszer, a nyelvi akadályok, és a földrajzi távolság miatt a hosszú-távú üzleti kapcsolatok kialakításának számos buktatója van.
A tréning során mélyebb ismeretek szerezhet a kínai gondolkodásmód és üzleti világ működéséről, és hasznos tippeket kaphat a kínai kapcsolatok megalapozásához.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Amiért érdemes a tréningen részt vennie:
Kiknek ajánljuk:
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 + 1 nap (24 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
A magyar tréning átfogó ismereteket ad külföldieknek a magyar társadalom és gazdaság aktuális jellemzőiről. A tréning elsősorban külföldi látogatók, vagy Magyarországon élő külföldieknek kíván segítséget adni a nyelvi és kulturális kihívások leküzdéséhez és a magyarországi boldoguláshoz.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Amiért érdemes a tréningen részt vennie:
Kiknek ajánljuk:
Mindenkinek, aki együtt dolgozik vagy a jövőben együtt fog dolgozni magyar emberekkel.
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 + 1 nap (24 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
A határok feloldásával az értékbeli és gondolkodásbeli különbségek nem tűntek el, sőt most kerültek leginkább előtérbe. A tréning átfogó ismereteket ad Európa sokszínű kultúrájáról és az aktuális gazdasági – üzleti értékekről. Az EU tagállamok közül 8-9 ország kerül részletezésre (Olaszország, Németország, Csehország, Lengyelország, Franciaország és Spanyolország, Nagy Britannnia és Finnország).
Az országok és a nemzeti sajátosságok megismerése nagyban hozzájárulhat a külföldi partnerek és munkatársak jobb megértéséhez, megkönnyítve ezzel a tárgyalások vagy közös projektek előmenetelét.
A tréninget angol és magyar nyelven veheti igénybe.
Mit nyújt Önnek a tréning?
Kiknek ajánljuk:
Tovább az időpontokhoz és az árainkhoz a Tréningnaptárban
Időtartam: 2 nap (16 + 4 óra)
Jelentkezési határidő: 20 nappal a tréningek időpontját megelőzően.
További információért és jelentkezési lapért kérem keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
Üzleti nyelvfejlesztő képzéseink:
Intenzíven a folyékony idegen nyelvű kommunikációért
Új feladat angolul vagy németül?
Egy új kinevezéssel, feladatkörrel együtt járhat, hogy hirtelen kell elővenni a régen használt, addig passzív nyelvtudást. Gyakori elvárás, hogy a nyelvet napi szinten munkaeszközként kell használni pl. egy üzlet megszerzéséhez, a részletek megtárgyaláshoz, a cég bemutatásához vagy a személyes kapcsolatok megerősítéséhez.
Ehhez az iskolában megszerzett nyelvtudás vagy a nyelvvizsga bizonyítvány leporolása gyakran kevésnek bizonyul. A tárgyalóképes tudásszint elsajátítása gyakorlást igényel, és gyakran a hagyományos oktatási formák sem biztosítanak elég gyors és jó eredményeket.
Magabiztos angol és német
Intenzív idegen nyelvű kommunikációs tréningjeink hasonló helyzetek gyors áthidalására kínálnak megoldást.
Mit nyújtanak Önnek a tréningjeink?
Javítson belátható időn belül kommunikációs szintjén, válasszon az alábbi lehetőségek közül:
Intellego: 6 napos Intenzív Üzleti Nyelvfejlesztés
Képzésünk rövid időn belül látványos fejlődést generál olyan elfoglalt emberek számára, akik akár a munkahelyi környezetben kívánnak jobban érvényesülni, vagy akár egy adott fontos időpontra felkészültté válni és a cégüket megfelelően képviselni idegennyelvű környezetben.
Ez a csomag kínálja mind időben, mind pedig a képzési anyag szempontjából a legintenzívebb megoldást.
A tréning során a résztvevők 3x2 napon át vesznek részt a tréningen bentlakásos keretek között, így a tanulásra szánt idő kihasználása tökéletesen maximalizálható.
A nyelvfejlesztés a leghatékonyabb módszerek összeválogatásával zajlik.
A résztvevők szakmai szituációkba ágyazva felkészült szakemberek segítségével fejlesztik az idegen nyelvű a kapcsolatteremtő, kommunikációs és nyelvi készségeiket.
6 hetes Intenzív Üzleti Kommunikáció
A munkatársak nyelvi készségeinek színvonala és kommunikációs képessége alapvetően befolyásolja a cég lehetőségeit, ezáltal a nemzetközi érvényesülést is.
A telefonok és emailek kezelése mellett, a partnerkapcsolatok kialakításához és gördülékeny fenntartásához elengedhetetlen, hogy a frontvonalban dolgozó munkatárs magabiztosan és megbízhatóan használja az idegen nyelvet éles helyzetekben.
Ha kevés idő alatt jelentős fejlesztést akar elérni, akkor a „6 hetes Intenzív Üzleti Kommunikáció” tréningünk nyújthat megoldást Önnek.
Résztvevőink 6 hét leforgása alatt hetente 1-1 teljes napos tréningfoglalkozás keretein belül frissítik fel meglévő nyelvtudásukat és fejlesztik idegen nyelvű kommunikációs készségeiket. A tréning intenzív módszerei és a képzésvezetők szakmai felkészültsége segítségével a résztvevők gyakorlatias tudást szereznek, hogy a későbbi munkájuk során megállják helyüket idegen nyelvű kommunikációs helyzetekben.
Életszerű helyzetgyakorlatokban van lehetőség számtalan idegen nyelvű kommunikációs helyzetre mintát kapni és kipróbálnia magát, mint pl. tárgyalási vagy prezentációs helyzetek, kapcsolatépítés vagy üzleti találkozók, írásbeli vagy telefonos kommunikáció.
Cél az alaposság
A „100 órás Üzleti Kommunikáció” jellegéből fakadóan hosszabbtávú együttműködés során biztosítja a résztvevők számára a gyökeres és mélyreható fejlődését.
A rendszeres foglalkozások felkészítenek az üzleti életben előforduló különféle kommunikációs helyzetekre, így javul a résztvevők idegen nyelvű munkavégzésnek színvonala.
Heti 2x2 vagy 2x3 órás rendszerességgel résztvevőink idegen nyelvtudását és helyzetmegoldó kommunikációs készségei jelentősen fejlődnek. A gondosan felépített képzés segít Önnek javítani munkahelyi teljesítményén, mint pl. az ügyfélkapcsolati eredményei, tárgyalási mutatói, vagy hogy képes legyen az idegen nyelvi helyzetekben is megfelelően képviselni a céget és érdekeit.
Befektetés a jövőbe
A jobb álláslehetőség reményében, vagy a szakmai előmenetelhez elvárás lehet a nyelvvizsga bizonyítvány.
A nyelvvizsga azonban lényegesen különbözik más vizsgahelyzetektől, különösen, ha egy jól csengő, nemzetközi üzleti nyelvvizsga a cél.
Nehéz pontosan megbecsülni és felkészülési stratégiát alkotni a nyelvvizsga beható ismerete nélkül. A legtöbb vizsgázó 2 hét és 2 hónap közötti felkészülési időt enged magának munka mellett készülve. Ebbe a kb 18-20 témakör és az írásbeli feladatok begyakorlása is alig fér bele, nemhogy az esetleg passzivizálódott tudás frissítése vagy az alacsonyabb szintű nyelvtudás magasabb szintre emelése.
Az „Üzleti Nyelvvizsga Felkészítő” tanfolyamunkat a nevezett nyelvvizsgákban járatos, tapasztalt oktatóink állították össze.
A tanfolyam az írásbeli és szóbeli készségek komplett fejlesztése mellett végigvezeti a résztvevőt a sajátos nyelvvizsga követelményeken, feladattípusokon és témakörökön és alkalmat teremt ezek begyakorlására.
A nyelvvizsga felkészítő kurzus során tanulóink mintákat kapnak a különböző nyelvi és formai megoldásokhoz, a gyakorlás során pedig oktatóink reflektálnak a személyes teljesítményre és a határidőt szem előtt tartva kísérik figyelemmel a résztvevők személyes fejlődését is.